Mint mindig most is hirtelen jött az ötlet, menjünk Ipolyozni. 🙂 Mivel szinte mindenkinek már foglalt volt a hétvége, ezért Pimpa barátommal vágtunk neki a kalandnak! A fél HUNhorgássz csapat így is felkerekedett. 🙂 Gyönyörű szombati nap, egy kicsit későbbi indulással, mint ahogy szoktunk, de elindultunk a cél felé, mely ezennel az Ipoly volt! Azonnal kérdések tömkelege: hova menjünk? Mekkora a vízállás? Zavaros lehet a víz? Kell-e gumicsizma? Mivel sok volt a kérdés vittünk mindent! Autót megpakolva robogtunk az első kérdés megválaszolása felé, de itt azonnal elnézést kell kérnem tőletek, mert a szuper kis patak nevét nem adhatom ki! Igen a kis patak, melyet Gábor barátom mutatott annyira ártatlan volt, hogy nem szeretném, ha szétmarcangolásra kerülne. Viszont a képek önmagukért beszélnek! A helyenként átléphető 40-50 cm szélességtől a kis kiterülő mini zúgókkal határolt csodát nehezen találtuk meg, mert szinte nem is látszott a fák takarásában! A patak az út mellett olyan keskeny volt, hogy csak másodszorra vettük észre. Mivel az úthoz közel sikerült parkolni, így hamar lesettenkedtünk halnézőbe. Nem is hittünk a szemünknek, egyszer azért, mert szebb volt a kis patak, mint vártuk, másrészről tele volt élettel! Rengeteg apró csipegetés jelezte, hogy „itt vagyunk, kapj el, ha tudsz!”. Nos, körülbelül 5 perc alatt díszmenetbe vágtuk magunkat és már ütöttük is a vizet, akarom mondani, hogy a nullás MEPPS-ek szépen szállingóztak be a vízbe! Hal már az első két dobásra koppintotta az ezüstöt, de a harmadikra rá is mart! Egy gyönyörű 20 centis mini domi! Öröm hatalmas! 🙂 Ha ez így megy tovább, akkor az egész nap frankó lesz, gondoltam magamban. Pimpa barátommal gyorsan megvizsgáltuk a kis domit, majd ment vissza pancsolni a többiekhez. A peca folytatódott, de ehhez elég sokat kellett sétálnunk a susnyásba, meg a patakba, de megérte. A következő ígéretes helyen azonnal két kis pajtás akadt 10 perc alatt, igaz két 0-ás MEPPS bánta. Hiába az adót be kell fizetni.  🙂 A patakfelderítést folytattuk még vagy egy órát, de lejjebb már nem találtunk alkalmas helyet, mert vagy túl keskeny és gyors volt a víz, vagy a fák teljesen lekorlátoztak minket. A víz nagysága beszabályozza a halak méretét, azaz akkorára nő meg egy- egy példán amekkorára tud, vagyis amíg el tud rejtőzni. Ezt tapasztaltuk a kis egyedmérettel mi is. A visszaúton már a megpróbált helyeket nem bolygattuk, nem akartuk a kis barátainkat megszurkálni többet. Visszafelé még a felsőbb szakaszokat is megnéztem, de a fele a pataknak már tényleg csak csurgó volt. A menet végén megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a fák adta árnyék már nincs és a nap igen erősen tűz. Sebaj, elindultunk az Ipoly felé, de merre is menjünk…. ?!?!? Megpróbálkoztunk több helyen is a vadregényes Ipoly parton, de azt kell, hogy mondjam a célunkat, az új helyek felderítését nem sikerült elérnünk. Nem sok hely van a folyó felsőbb részein, és azok is foglaltak voltak, sok helyen nem is lehetett rendesen dobálni a magas part vagy a növényzet miatt! 1,5 óra kocsikázás 1 óra sétálgatás után nyugtáztuk: irány a megszokott Tölgyesi rész vagy Ipolydamásd. A sok-sok ismert hely itt is tele volt, nem sok esélyt hagyott nekünk a magasan álló kakaófolyam. Hiába a magas vízállás nem tesz jót a fogásnak. Végül feladtuk és kikötöttünk Ipolydamásdon, de előtte ettünk egy jót a helyi lokálban, aztán irány a part! Itt a jól bejárható, néhol csizmát igénylő partoldal szinte üres volt! Na, gondoltuk ez igen, itt a mi esélyünk! Felszerelést összedobtuk a hely adottságaihoz, és megkezdtük a próbálkozást! A célhal a domolykó, a csali pedig a kisméretű körforgó és wobbler körül alakult. 0-ás 1-es ezüst és réz forgók, kis köröm méretű kanalak, baba wobblerek kerültek fel sorra, de a helyek csak nem adtak semmit. Így is sok gyaloglás után azon a részen kötöttünk ki, ahol mindig is pecáztunk, ahol sok-sok domolykót fogtunk! Nos, most is így éreztük magunkat. A gyanú beigazolódott, Pimpa barátom rövid időn belül egy szép balint csapott be a kakóbarna vízben! Én örömömben felnevettem, és gratuláltam neki, megtört a napi átok, mely a keresgéléssel telt! A sikert hamar fokozta barátom egy mini sügérrel ugyan abból az állásból. Ekkor már bátorkodtam feltenni a kérdést mi van a zsinór végén? Mi az, ami becsapja őket? A válaszra nem számítottam: a tudás!! :):):):) Hatalmas röhögés, nesze neked csend. 🙂 0-ás körforgó ezüstszínben volt a csalétek ez vetett véget az önfeledt úszkálásnak. Én sem haboztam tovább a cserével, mert lassan mennünk kellett. A réz színűt lecseréltem ezüstre és folytattam a pecát! 10 perc és semmi, nekem legalábbis semmi, mert egy kutya szétkapta a vizet a gazdival, mint foxy a lábtörlőt! Viszont Pimpa barátom így szólt: Fogok gyorsan egy domolykót és menjünk, mert Maroson várnak a balinok! Na, a kijelentés és a fogás között kb. 3 perc telt el!!!! Nem hiszem, ha nem vagyok ott! Elképesztő ez a profizmus adtam alá a lovat, a 0-ás ezüst 3 halat is átvert. Pimpa ily módon bosszulta meg a reggeli 3 domit, amit a patakban begyűjtöttem, de szerintem mindenki boldog volt, hogy így alakult! A nap zárásaként 4 domolykóval, 1 sügérrel és 1 balinnal a hátunk mögött elindultunk a Dunára, Nagymarosra, hogy lezárjuk a napot pár szép balin fogásának lehetőségével! De ez már egy másik történet, a pataktól az Ipolyig eddig tartott. Kis botok, fehér fonott, mini csalik. Most egy kicsit működött. Pergessetek 🙂 Csakacsuka! Köszönjük a cikket Kardos Zoltán Pálnak!