Olvasói cikk: EVINRUDE-ot Mindenkinek

A történet még valahol 1995 körül kezdődött, amikor a hajó családunk tagja volt az akkori 1967-es 40 lóerős Johnson motorral. Majd némi kitérő után 2004-ben visszakerült hozzám.

Szegeden a Tiszán használtuk. A történet némi csavart vett és felkerültünk a hajóval Budapestre a Dunára. Az öreg motor (50éves) megbízható volt ugyan, de kézi szívatós, a benzint külön kell keverni, füstölt némileg. Mivel a hajónknak sem orrkiülője, sem hátsó napozó része nincs így a hajó utasterében tudunk csak tartózkodni, ahol mindig érezhető volt a motor „szaga”.

Már 2015-ben elhatároztam a hajó felújítását, de erre csak idén 2017-ben került sor. Szétszedtem a hajót és nekiláttam a csiszolásnak, tisztogatásnak. Sok munka volt vele. Már korábban is kapcsolatban álltam a Hajósparadicsom segítőkész és lelkes csapatával, akik segítettek a régi motorhoz alkatrészeket beszerezni. Személyesen ellátogattam Attilához és Norbihoz, hogy segítsenek megfelelő festéket és algagátlót választani a hajóra. Megkezdődött a felújítás. Időközben ellátogattam a kikötőbe is, ahol láttam nagyon szuper hajókat és elgondolkoztam azon, ha én ide beállítok az 50éves motorommal nem biztos, hogy szívesen látnak. A hajó felújítás jól elhúzódott, már javában benne voltunk a szezonban. A motort is festeni kellett volna a szép újjá varázsolt hajóhoz, a kormánymű is el volt öregedve, de mindenképpen szerettem volna egy szuper és megbízható hajóval kimenni a Dunára.

A hajó és az Evinrude

Többször jártam a Hajósparadicsomban beszélgettünk motorokról, lehetőségekről.
A fiúk mindenképp az Evinrude E-tec motort ajánlották. Segítettek a kiválasztásban, sokat beszélgettünk, variáltunk, hogy melyik motor lenne a legideálisabb a számunkra. A hajó kis mérete és súlya miatt a 30 lóerős motorban egyeztünk meg a régi 40 lóerő helyett.

A hajó és az Evinrude

A hosszú hetekig tartó csiszolás, szépítés és festés után, nagy megkönnyebbülés volt, hogy elvállalták a hajó befejezését és teljes összeszerelését a vízre bocsátáson át a papírok elintézéséig. Megrendeltük a motort, és gyakorlatilag 3hét alatt átvehettem a kész hajót az új motorral, kormányművel, műszerekkel, mindennel. Gyönyörűen megcsinálták a hajót, folyamatosan egyeztettünk, hogy mit hogyan szeretnék. Egyszerűen nem találni kivetni valót.

A motor.

Péter és az Evinrude

Power trimmes motort választottunk, mely nagyon nagy segítség olyan helyeken, ahol alacsony a vízállás (szeretünk mindenféle öblökben meg partközelben felfedezni). 10.3 x 12-es hajócsavar van a motoron. A régi Johnson-on 10.5 x 11-es volt. A hajó gyakorlatilag menettulajdonságait tekintve nem változott. Marcal 16 típusú erősített hajótest, körülbelül 150kg. 4 fővel (420kg) a holtvízi sebessége 38km/h. Általában két személlyel szoktuk használni a hajót, így 4000-es fordulaton. 28-30km/h a hajó sebessége. Két személlyel a végsebesség 40km/h felett van. Fogyasztása 4-5 liter óránként, köszönhetően a direkt befecskendezésű technológiának.
A motor nagyon csendes még teljes gáz mellett is lehet beszélgetni a hajóban kiabálás nélkül, pedig igen közel ülünk a motorhoz. És igen!! A magas emissziós követelményeknek megfelelően nem csak a környezetre nem káros, de szó szerint semmilyen szagot nem „ereget”. Alapjáraton a kormányzást megtartva szépen lehet vele haladni, nézelődni mintegy 0.9 liter/órás fogyasztással.
Összességében egyáltalán nem bántam meg a 10 lóerővel kisebb motor választását, nagyon elégedett vagyok a Hajósparadicsom csapatával és a szolgáltatásainak minőségével. Nagyon sok új élményre tettünk szert az új motorral, és annak biztonságával!

Köszönjük a cikket Szűcs Péternek!

2 hozzászólás a(z) “Olvasói cikk: EVINRUDE-ot Mindenkinek” bejegyzéshez

  1. Köszönjük az új cikket. Már szerettem volna olvasni az E Tec motorokról. Ez jó, hogy egy valós felhasználó írta. Köszönjük. Sokat segítettél nekem a döntésben.

    Zoltán

  2. Kedves Zoltán! Szívesen segítek, ha van további kétség illetve meg is mutatom/kipróbálható személyesen is. Üdv: Péter