Olvasói cikk: Kapkodva a megfelelő csónakig

Ma már az igényeimet teljes mértékben kielégítő csónakkal járom a Dunát. A számomra megfelelő csónaktest megtalálásáig vezető út viszont hosszúnak és igen költségesnek bizonyult. Remélem, cikkem segítségével többen elkerülhetik a szükségtelen hibákat és felesleges kiadásokat.

Az öböl

Az öböl

Lassan két éve kezdődött az egész. Egyik cimborám kivitt horgászni a kedvenc dunai öblömbe csónakjával. Micsoda érzés volt! Nem voltak határok, meghorgászhatatlan részek, egyszerűen rabul ejtett az az érzés, az a szabadság, amit egy csónak adhat! A kikötőből hazáig más sem járt a fejemben, mint hogy a lehető leghamarabb állandósítanom kell egy saját vízi járgányt.

Persze nem ment ilyen könnyen, hetek teltek el a megfertőződéstől addig, amíg egy csekély reménnyel kecsegtető telefonálás után elmehettem egy kis dióhéjszerű műanyag csónakért, amelyet a szezon végéig kaptam kölcsön. Örömöm határtalan volt! Két hónap volt még az idényből, így gyorsan vízre is raktuk a kis lélekvesztőt. Két evező, be a csónakba és csak menni. Mai napig emlegetem azokat a november éjszakai órákat, amelyeket a csónakban töltöttem. Mai tapasztalataimmal isteni szerencsének mondható, hogy nem találkoztam a vízen egyetlen hajóval vagy motorcsónakkal sem, mivel már az evezősök által keltett hullámok is komoly kihívást jelentettek a 3 méter hosszú csónakból.

A megfelelő csónak

A csónak

A jég beálltával megsokszorozódott a számítógép előtt töltött időm. Nem is kérdés, az apróhirdetéseket bújtam éjjel-nappal. Akkoriban semmi tapasztalatom nem volt csónakok terén. Hosszúság, szélesség, anyag, ami érdekelt, hogy megfizethető és nagyobb legyen, mint a kölcsön kapott kis lélekvesztő. Rá is bukkantam egy fából készült csodára, kívül-belül üvegszállal laminálva. Mivel már nagyon közel volt a tavasz, elhamarkodottan beleugrottam, és gyorsan meg is vettem a közel 300 kilós csónaktestet. Amikor újságoltam az ismerőseimnek, hogy végre van egy saját, nagy, stabil csónakom mindenki gratulált, viszont amikor rákérdeztek, hogy miből van, egytől egyig rossz tapasztalatokról számoltak be. Nekem persze, mint hozzá nem értőnek nem tudták elvenni a kedvemet, ellenben sikerült azt magamtól elvesztenem, amikor néhány hónap használat után folyamatosan jöttek elő a problémák. A csónak állandóan eresztett, 6 lóerővel alig tudtam felfele haladni a Dunán, kezdett elválni az üvegszál a fától. Beláttam, hogy nagyon rossz üzletet csináltam.

Következő nekifutásom egy teljesen üvegszálas, 440×120-as ladik volt. Egyetlen problémám vele, hogy az élő Dunán nem éreztem benne magam teljes biztonságban. Ez főleg az alacsony oldalmagasság miatt volt. Tudtam, hogy nem borulok fel nagy hullámoknál sem, azonban zavart, hogy a csupán 40 centis magasság miatt egy-egy szárnyashajó után minden cuccom vizes lett.

csonak2

A csónak

Ekkor láttam be, hogy ez így nem fog menni. Ugyan az egész szezont ebből a csónakból horgásztam végig, azonban folyamatosan keresgéltem, fórumokat bújtam, ismerősökkel beszéltem − egyszóval gyűjtöttem az információt és lassan elkezdett körvonalazódni bennem az igény, hogy mit is szeretnék valójában. Szerencsére ennek a megvalósítását egy fővárosi csónakkészítő mesterember el is vállalta. Többszöri találkozás, rajzolgatás és közös gondolkozás után megszületett a végleges terv. A rajzon egy lapos aljú 5 méter hosszú, 140 centi széles műanyag csónak volt 50 centis oldalmagassággal. Ezután az egyeztetések szerint már „csak” várnom kellett 4-5 hetet, ami akkor inkább egy évnek tűnt, de hála az égnek a határidő előtt 2 héttel jött a telefon, hogy elkészült a csónakom. Gondolom nem meglepő, hogy aznap este már a garázsban szereltem új csónakomra a szonárokat, világítást és a többi kiegészítőt. Vonóhorgos autó híján jött a következő probléma, amely hamarosan meg is oldódott, mivel a mesterember másnap reggel jött is értünk, és indultunk vízre.

A megfelelő csónak

A megfelelő csónakban

Első nekifutásra bepakoltam a horgászcuccaimat, elektromos motort, munkaakkumulátort, szóval rendesen kapott plusz súlyt. Az előző üvegszálas csónakommal nyilván folyásnak lefele értem el a leggyorsabb tempót, 16km/órát, bevallom akkoriban ez száguldásnak tűnt. Felfele kezdtem motorozni, először csak melegítettem a motort, amelyben akkor mintegy 5 üzemóra lehetett. Ahogy húztam a gázkart, úgy nőtt a sebesség is. Emlékszem, még útközben felhívtam 3 barátomat és örömmel újságoltam nekik, hogy száguldozom felfele a Dunán! Bekapcsoltam a GPS-t és ámulatomra 20km/órát mutatott. Azóta megszerzett tapasztalataim alapján a csónak ugyanezt a tempót produkálja még egy emberrel a fedélzeten. Állóvízen közel 25 km/órát tud, folyásnak lefele pedig 30 km/órát is elértem vele.

Ha nem önfejűen és kapkodva vágtam volna bele a vízi pályafutásomba, sok pénzt és bosszúságot spóroltam volna meg. Lebeszélnék mindenkit a kapkodásról. Nem csak a pénztárcánkat kímélhetjük ezzel meg! Egy rosszul választott csónak életveszélyes is lehet, pláne akkor, ha egy olyan nagy vízen használjuk, mint a Duna! Köszönjük a cikket Szabó Szabolcsnak!

17 hozzászólás a(z) “Olvasói cikk: Kapkodva a megfelelő csónakig” bejegyzéshez

  1. Ha egy csónak megy folyásnak felfelé 20 km/orát a 6 os mocival az azt hiszem hogy a maximum amit ki lehet hozni egy 6 lovas mociból maximum még Solas csigával 1 el erősebbel megprobálhatsz belőle még tőbbet kihozni!!!Hát nem tudom a véleményem a műgyantás csonakokrol csak annyi hogy elég nehezek meg eléggé sérülékenyek akár ki is akár mit mondd.Nekem volt 1 pár csonakom de mindeggyiknek megvan az előnye meg a hátránya is!!!Facsónaknak az hogy nehéz és minden évben kenegetni javitgatni!!!Műanyag katamarán(Fisher max plus)Tákolmány szar belső gélezés repedezik folyton!!!Műgyantás facsónak nehéz ha a vizvonal alatt sérül a gyanta paplan lehet javítani!!!Jelenleg egy 430x160x50es hegesztett alum van orosz v orr jőn át lapos fenékbe 9.9 es jmh yamahával használom 30km/ora a jelenlegi sebességem felfelé 1 személlyel. Kőnnyű egyedűl partra húzom jól siklik viszont a hátránya ha fúj a szél lotyog de viszont igénytelen azon kívűl és nem sérül!!!Még a fisher maxxot 25 ős yamahával használtam 44 et ment evett 5 litert addig a 10 es moci alu testtel 2 litert eszik és 30 al megy akkor le lehet vonni a konzekvenciát úgy hiszem!!!Lehet hogy az út és az idő hányadosa fogyasztásban kijőn a 4 ütemüeknél de nagyon nem mindegy a test!!A tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetni sz.tem én is így jártam!!!

  2. Tisztelettel kérdezem , mennyibe került a csónak ?

  3. Szabolcs! Köszi hasznis cikk.
    A csónak tényleg szuper horgászni.
    Gondolom egyedül kényelmes benne aludni.
    Ha valaki több napos túrára megy pl 2 fő annak már kicsi és az esőtől, naptól sincs ami védjen.
    Pár órás pecára jó időben tényleg jó vàlasztás.

  4. Ez egy nagyon jó írás! Mondom ezt úgy, hogy családunk több mint 30 éve szinte csak alumínium csónakokat gyárt, CE minősítéssel (és nem műanyagot)! Alu vagy műanyag? Kinek a pap, kinek a papné, de semmiképpen nem fa csónak, műanyaggal bevonva! Gratulálunk a csónakhoz a szerzőnek!

  5. Ezt a hibát én is elkövettem, meg szerintem nagyon sok csónak vásárló. Kár, hogy korábban nem volt ilyen segitség .

  6. Sziasztok!
    Örülök, hogy tetszett az írás Nektek!
    Aludni még nem aludtam benne, de az biztos, hogy kényelmesen elférnék:) Általában pergetek, maximum fél napokat töltök egyszerre a csónakban. A napfénytől illetve esőtől védő ponyva jó dolog, de túl sok helyet foglalna el. Maradok az esőruhánál, illetve a sapkánál.
    Nehéznek cseppet sem mondható a csónak. Kettő emberrel mozgatható.

  7. Ez a cikk nekem – mint a hajók és a vizek iránt teljesen közömbös és elkötelezetlenként -, nagyon tetszett! Hajrá! 😉

  8. Valóban nem egyszerű a csónak választás . Én 3 éve gondoltam saját csónakra , Először vettem egy 3.5-es gumit ( műanyag ) Mikor megérkezett rájöttem ide motor is kellene , ( Dunán mire át evezek a sodrás ki visz az országból is ) Motort kerítettem , evvel meg elmerül az egész gondoltam . Újabb ötlet ! használt fa csónak . Egyik sem tetszett , és drágának is ítéltem őket . Így hát meglátogattam papírral ceruzával és mérőszalaggal egy csónak házat . Hát ami ott fogadott az kész katasztrófa , k.b. 200 csónak egyik selejtebb mint a másik ! Egyetlen egy volt aminek az eleje tetszett, azt lemértem és saját elképzelésre át terveztem a hátulját . Így megcsináltam életem első fa csónakját 5 méter hosszú 1,05 széles ( alján ) az oldala 0 45 -ös lett . Kapott nyitható orr borítást és 2 darabból láb rácsot is . Nagyon stbil ,viszont mint utóbb kiderült nehéz mert 23-as deszkából van . Habár 5-ös motorral így is 20 at megy felfelé a Dunán . Most gondolkodom egy 4,30 x 1.20 x 045-ös be , de az már 15-ös deszkából lenne . Remélve ez már 25-30 között menne . Igaz kacérkodom egy hasonló paraméterű alu készítésével is . Csupán érdekesség képt ! ( Apósom készített fa ladikot egy általam most megismert embernek 16-os fából ! ami ez évben ( 2014 ! ) kereken 50 éves , és úgy tűnik még pár évet ki bír ! ) Ennyit a fáról . Hát nem egyszerű az egész . Mindenkinek más a jó , vagy rossz !

  9. Lassan 55 éve járom a vizet ! El lehet képzelni hány hajót viseltem . A hozzá szóloknak mind igaza van . Ha már benn alvásról van szó nekem bevált a decatlonban vasárolhato kilimanjaro kétszemélyes sátor azt állitom fel a német fisermann hajóba .Remek , és kényelmes.Csomagolva 2kg és 60cmX 20 a mérete . Igen kicsi. A hajo méretröl pedig 5m alatt nem az igazi a jelenlegi is 5m és 1,40 széls 53 magas nincs az a viz ami bejön. Két zárható rekesz. mindössze 100 kg , 9,9 es motor 30 km/h simán de 25 ös hondával 45- 50 a sebesség . Igen bevált horgászni és turázni . Végig jártam a tiszát határtol határig semmi hiba. Tudom javasolni dömsödön a birka csárdánál levö csonak épitöt ö másolatot készit erröl Az eredeti alu váz 5mm üvegszálas müanyag magában szinezve. kb 300 e ft de aki kiprobálta ilyet akar. Ezt használja a természetvédelmi örség a halörök de még a vizirendörség is . Üdv mindenkinek és jó hajózást.

  10. Igaza van Szabó Szabolcsnak , egy hosszú, széles, stabil csónakban a Horgász, /Horgászok/ biztonságban érzik magukat és ez a legfontosabb!!!!!!

  11. Üdv !
    Vettem egy Yamaha 430 S gumicsónakot,amit nem tudok összeállítani,az alu. padlók miatt. Keresek bármilyen összeszerelési útmutatót. Tisztelettel M G

  12. Kedves Gábor! A megadott e-mail címre küldtünk használati utasítást. Üdv: A Hajósparadicsom csapata

  13. az alupadlóknál a két középsőt V alakban hagyni kell „kitüremkedni”, majd rálépni, és akkor kerül síkba. az oldalára a merevítést amikor felteszed, tegyél az alu lapok alá egy evezőt, és máris könnyebben fog menni. ennyi a trükk.

  14. Kedves Szabolcs!

    mennyi volt a test és mi a készítő elérhetősége. Elnézést, ha már kérdezték, de eddig nem találtam.

    Kösz:Zalán

  15. Kedves Uram!

    Nem tudná nekem megadni ennek a dömsödi mesternek az elérhetőségét? Ha meglenne?

    Köszönettel:Zalán