Újra hajóba ültünk, és egyik kedvenc helyünkre, a Ráckevei-Dunára vittük a Minn Kota megújult elektromos csónakmotorját, az Endura C2-es modellt. Választásunk azért esett erre a helyszínre, mert egyrészt minimális a víz sodrása, másrészt csodálatos környezetben élvezhettük a motortesztet.
Hajós berkekben köztudott, hogy az elektromotorok legnagyobb ellensége a szél. Szeles, hullámos időben a kis motor nem képes nagy sebességre, mert a szél nagyon megfogja a hajót. Az Endura és a mi legnagyobb szerencsénkre a tesztnapon csak lengedezett a szél, így nem hátráltatta a motor működését. Csónakunk egy lapos fenekű, 3,2 méteres műanyag test volt, a motor meghajtását pedig egy 100 amperórás (savas, zárt rendszerű) akkumulátor biztosította. Két személlyel a fedélzeten az össztömeg körülbelül 280-300 kg lehetett. A Ráckevei-Dunán a sebességkorlátozás 15 km/h, kis elektromos csónakmotorunkkal ezt a sebességet nem léptük át.
A modell gyártójáról, a Minn Kotáról tudjuk, hogy az elektromos csónakmotorok piacán a legjobbnak és a legmegbízhatóbbnak számít. Ennek a cégnek köszönhető az elektromos csónakmotorozás létrejötte. Az Endura 30 C2 modellnek a súlya 5,8 kg, és kedvezően rövid, csupán 76 cm hosszú szénszálas szárral rendelkezik, így kis csónakunkra ideális. Az Endura 30 C2 egy 12 voltos változatú motor, sebessége a már megszokott öt fokozat előre, és három hátra. A katalógus szerinti fogyasztása 30 amper óránként. A motor a legnagyobb sebességben kb. 360 watt teljesítményű, amely lóerőben meghatározva 0,48, azaz fél lóerő. Elsőre ez nagyon kevésnek tűnhet, de ne felejtsük el, hogy az elektromos csónakmotorok kifejlesztésénél nem a sebesség, hanem a tolóerő, azaz nagy súly megmozgatása volt a fő szempont. Nagyon tetszett, hogy az Endura 30 C2 modellt a gyártó ellátta egy akkumulátor-teszterrel is: a motor fej részén egy töltöttségi szint kijelző található, amely már nagyon hiányzott az Endura sorozatból. A kijelzőn a LED-es fényeknek köszönhetően láthatjuk az akkumulátor töltöttségi szintjét, vagyis mindig meg tudjuk állapítani, hogy körülbelül mennyi időt tölthetünk még kint a vízen.
Vízre helyeztük a csónakot, bepakolásztuk a felszereléseket, és bekötöttük az akkumulátort a Minn Kota Endura 30 C2 motorra. Sebességbe kapcsoltuk az elektromos csónakmotort, amely annyira halkan kezdett üzemelni, hogy pusztán hang alapján nem tudtuk eldönteni, hogy működik-e vagy sem. Teljes csendben haladtunk az egyes fokozatban, igaz nagyon alacsony sebességgel. Nagyobb sebességbe kapcsoltunk: a kettes fokozat használata minimálisan emelte a sebességet. Felkapcsoltunk a 3. fokozatba, ahol jelentős sebesség emelkedést továbbra sem tapasztaltunk. A 4. sebességnél a csónak érezhetően felgyorsult. A nagy sebességkülönbség leginkább az 5. fokozatban volt érezhető, amikor is csónakunk végül meggyőző sebességgel haladt.
Az Endura kézi irányítókarján lévő markolat megújult, vaskosabb lett, és kényelmesebb tapintású. A gázkar továbbra is kihúzható maradt, így a motortól távolabb ülve is lehetővé válik a csónak irányítása. Elővettük a kézi GPS-t, hogy meghatározzuk a motor legnagyobb sebességét. Először folyásiránynak megegyezően néztük meg, hogy mit mutat a készülék. Legnagyobb meglepetésünkre a kijelző 7 km/h-t mutatott: ez már sebesség az elektromos csónakmotor kategóriában. Az 1-2 km/h-s folyási sebességgel rendelkező Ráckevei-Dunán később megfordultunk, hogy árral szemben is lemérjük a sebességet: a GPS kijelzőjén 4 km/h volt látható.
Egy óra csónakázgatás után az Endura 30 C2 akkumulátor töltöttségi szint kijelzője szerint még mindig rengeteg energia volt az akkuban, vagyis egy óra alatt alig fogyasztott a kis elektromos csónakmotor. Igaz, azt ne felejtsük el, hogy a mi össztömegünk 300 kilogramm környékén volt, az Endura 30 C2 pedig 760 kg-ot is képes megmozgatni, és ekkor fogyaszt 30 ampert óránként. Két óra használat után visszaérkeztünk a kikötőbe, és leellenőriztük az akkumulátor töltöttségi szintjét, amely még mindig 50%-os volt. Tehát a fent említett teherrel és 100 amperes akkumulátorral akár 4-5 órán keresztül is tudtuk volna használni a motorunkat. Az átlagsebességünk kb. 5 km/h volt, így az akkumulátor egy feltöltéssel 20-25 km távolságot tud biztosítani.
A teszt után azt lehet mondani, hogy az Endura 30 C2 nagyon jól fogyaszt, csendes, és nem utolsósorban megbízható. Nagy segítség a már többször említett töltöttségi szint kijelző, amelyről leolvasható az akkumulátor töltöttségi állapota. Igaz, az 1. és 2. fokozatban a haladási sebesség élvezhetetlen, de a 4. fokozattól felfele már jelentős sebességgel tolja elektromos csónakmotorunk a hajónkat. Az Endura 30 C2 előnye, hogy ha sekély vízben motorunk nekiütközik valaminek, a szár az anyagának köszönhetően nem hajlik el, nem roncsolódik. A propellere damil- és hínárvágó tulajdonságokkal bír, persze túl nagy mennyiségű damilt nem bír elvágni: bár több száz méter damilt képes feltekerni, ez a mennyiség már roncsolódáshoz vezethet. A sok feltekert damil megsértheti a propeller mögötti szimeringet, amelyet ilyenkor azonnal cserélni kell. Az Endura 30 C2-es csónakmotorról ami hátrányt mondani lehet, az minden elektromos csónakmotorra jellemző: kis végsebesség, illetve a vízen töltött idő korlátozottsága. Ezért aki hosszabb ideig szeretne a vízen tartózkodni, vagy száguldásra vágyik, az válasszon inkább robbanómotort, amelynek nagyobb a teljesítménye, és addig lehet kint a vízen, amíg az üzemanyag el nem fogy.
Összességében tehát a Minn Kota Endura 30 C2 egy tökéletes kis elektromos csónakmotor; mi csak ajánlani tudjuk!
Tisztelt forgalmazó! Ha lehetséges szeretnék a Haswing Protruar 2Le-ős elektromos csónakmotorról részletes műszaki leírást. Szeretnék tudni a működési elvéről többet. Tisztelettel: Vörös Gábor
Csak egy a baj . Ha elromlik,vagy eltörik valami alkatrésze ,küldheted postán Sopronba,mert csak ott szervizelik !