A hazai hajó gyártók palettáján napjainkban a COMO Yacht az egyik legkiemelkedőbb. A társaság célja az, hogy egy teljesen új technológiával – modern dizájnnal és a legújabb technikai megoldásokkal – rendelkező motoros hajót fejlesszenek és építsenek meg, amely a hagyományos és a modern hajóépítést vegyíti magában.
Idén januárban Európa egyik legnagyobb hajókiállításán, Düsseldorfban egy magyar tervezőpáros leleplezett egy lendületes, exkluzív megjelenésű hajót, amit COMO EA-nek neveztek el. A tervezők között fennálló partneri kapcsolat akkor kezdődött, amikor 2010-ben a Budapesti Műszaki Egyetem felkért egy második generációs hajóépítőt, a 36 éves Juhász Györgyöt, hogy készítse el egy végzős, Réder Ákos hajómakett-tervét a diplomamunkájához. Amikor a nagy szakmai múlttal rendelkező Juhász meglátta a diák rajzait, annyira fellelkesült, hogy felvette a kapcsolatot Réderrel, és felvetette neki, hogy mi lenne, ha megépítenék a hajót. Az azóta eltelt két évben a magyar tervezők a hagyományos hajóépítési technikák mellett a legfejlettebb modern megoldásokat építették bele a COMO-ba, amely így számos újítást hozott a hazai és a világ hajós piacára. Maga a név egyébként a continuity és a mobility, vagyis a folytonosság és a mozgékonyság szavakból tevődik össze.
A gyártó fő előnye, hogy bár a yachtok beépített dízel csónakmotorokkal vannak felszerelve, egy olyan egyedi, hazai gyártású elektromos belső motorral is el lehet látni őket, amelyet a COMO Yacht szakemberei fejlesztettek ki. A dízel változat maximális sebessége 70 km/h, míg az elektromos változatú modellé 42 km/h. Ezzel a teljesítménnyel ezek a luxushajók vízisí vagy wakeboard húzására is alkalmasak. További korszerűsítéseik közé tartozik a szénszálas erősítésű epoxi kompozit hajószerkezet, valamint az, hogy a motorok meghajtásáról a legújabb lítium akkumulátorok gondoskodnak. Forradalmi újításuk, amit a világon először ők alkalmaztak, hogy a hajókat iPad-alapú vezérlés irányítja. A 21. századi dizájn, a külső és belső elegáns megoldások – mint például a visszahúzódó kikötő bikák és a beépített kapaszkodók – egyedi, emlékezetes utazást nyújtanak a hajósoknak. A gyártó üzletpolitikáját meghatározzák a környezetbarát megoldások, illetve az a célkitűzés, hogy egyedi termékeket forgalmazzanak egyedi ügyfelek számára. A páros nemcsak arra büszke, hogy a jacht high-tech eszközökkel rendelkezik, hanem arra is, hogy a teljes fejlesztési és gyártási folyamat Magyarországon, magyar szakemberekkel zajlott le.
A COMO EA karbonszállal és vákuuminjektálással készült. Ennek köszönhetően gyártásához kevesebb gyantára van szükség, ami kisebb súlyt és ellenállást eredményez; ennek révén akár 30 százalékos fogyasztáscsökkenés is elérhető. A kisebb energiafelhasználás és a simább menet érdekében a hajónak a szokásosnál keskenyebb a vízvonala, illetve speciális siklóléc fut végig a hajótesten. Ennél azonban sokkal nagyobb, már említett újítás az, hogy egy vízálló tokba burkolt iPaddel oldották meg a vezérlést. A hajó irányításának lelke a tablet érintőképernyőjén látható digitális műszerfal, ahol játszi könnyedséggel nyomon követhető a sebesség, a fordulatszám, a víz és a levegő hőmérséklete, valamint az elektromos változatnál az akkumulátorok töltöttségi szintje, a dízel változatnál pedig az üzemanyagszint. E saját fejlesztésű megoldásnak köszönhetően a műszerfalról vezérelhető a világítás, a fenékvízszivattyú, de még a hűtőszekrény is. A COMO hajókba wifi-s audio rendszert is telepítettek, ami azt jelenti, hogy az Apple készülékeken tárolt zenéket vezeték nélküli, kültéri, vízálló hangszórókon élvezhetik az utasok.
A hét méteres EA modell a COMO Yacht család legkisebb tagja, azonban mérete ne csapjon be senkit. Hajóterét úgy alakították ki, hogy a lehető legnagyobb térélményt és biztonságérzetet nyújtsa a vízen utazóknak. Így a jachton akár hat személy is kényelmesen elférhet, és valóban teljes biztonságban érezhetik magukat, hiszen az oldalfal olyan magas, hogy nem a hajón, hanem ténylegesen a hajóban utaznak. A hajótér négy részre osztható: a fürdőplatformra, a napozó felületre, a pihenő részre és a vezető állásra. A terek közötti mozgás nagyon egyszerű, a hely tágassága miatt a közlekedők a vezetőt sem tudják zavarni. Fürdőzési lehetőség a hátsó, csúszásmentes platformon van, amely teakfából készült. A COMO EA Yacht 600 liternyi tárolóhelyet is biztosít, amelyhez egy 20 literes hűtőszekrény is tartozik.
A COMO Yachttal egy újszerű vízi jármű született, egy olyan hajó, amely a hagyományos hajóépítés szabályait követve ad választ a modern idők elvárásaira és a legújabb technológiai trendekre. Az eredmények magukért beszélnek: a COMO Yacht egy új módja a hajózásnak. Köszönjük ennek a két remek embernek, a Juhász-Réder tervezőpárosnak, hogy felfrissítették a hazai és a nemzetközi hajózási trendet!
Nagyon szép a kivitel,csak a formával nem vagyok kibékülve. Jó lenne,ha Önökkel fel tudnám venni a kapcsolatot,mert egyedi tervek vannak birtokomban. Továbbá olyan modellek,amik lehet,hogy érdekelné Önöket.
Kedves uraim!Ez a hajó nagyon jól sikerült!
Annyira tetszik,hogy szeretnék vásárolni egyet!mennyi lesz az àra ennek a gyonyorusegnek?
Kedves Uraim!
Gratulálok, fantasztikusan néz ki a hajó! Érdeklődni szeretnék, itthon megtekinthető e és kapható e már?
Üdvözlettel: Miklós
Kedves Miklós!
Igen fantasztikus tervezés és kivitelezés. Igen megtekinthető hazánkban is a hajó, Balaton környékén. Kérem vegye fel velünk a kapcsolatot enmailben, és tájékoztatjuk minden részletről!
Kellemes napot!
Attila