A Duna a Volgát követően Európa második leghosszabb és legbővizűbb folyója, amely Közép-Európa déli részének vizeit vezeti le. A németországi Fekete-erdőből ered két patak, a Brigach és a Breg összefolyásával Donaueschingennél, majd innen délkeleti irányban 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig, amelybe egy gazdagon szerteágazó torkolattal ömlik.

Breg és Brigach

A folyó nevének eredetét az ős-indoeurópai nyelv dānu (jelentése: folyó, folyam) szavából eredeztetik. Érdekesség, hogy a Duna antik neve Ister, amelyet egyes nyelvészek hol ógörög, hol kelta vagy sumér eredetűnek tartanak; utóbbi esetében Istár nevéhez köthető, aki a termékenység istennője volt.

A Duna a világ „legnemzetközibb” folyója: tíz országon – név szerint Németországon, Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon, Horvátországon, Szerbián, Románián, Bulgárián, Ukrajnán és Moldován – halad át, vízgyűjtő területe pedig további hét országot érint.

Az országok (a teljes vízgyűjtő terület százalékos megoszlásával):

Mivel ilyen sok országon halad át a folyó, mind turisztikai, mind kereskedelmi szempontból jelentős hajóútnak számít. Az 1992-ben befejezett Rajna–Majna–Duna-csatorna kiépítésének köszönhetően a Duna részét képezi annak a 3500 km-es transzeurópai víziútnak, amely az Északi-tenger melletti Rotterdamtól egészen a Fekete-tenger melletti Sulináig ér.

A Duna szakaszai

A Duna teljes hossza három szakaszra osztható:

1. felső szakasz – a forrástól a Dévényi-kapuig (Szlovákia)

2. középső szakasz – a Vaskapuig (Románia)

3. alsó szakasz – a Vaskaputól a fekete-tengeri torkolatig.

A felső szakaszon a leggyorsabb a Duna sodrása, és a vízszint jelentős esése is jellemző erre a területre. Partjainál lebontja a kőzeteket, és mélyíti medrét, a keletkezett hordalékot pedig továbbszállítja. A középső szakaszon a folyó sebessége lecsökken, az alsó szakaszon pedig már szinte észrevehetetlen a folyása, és kis esésű. Számokban: a vízszint esése a Felső-Dunán Pozsonytól Bősig igen nagy, 30-40 cm/km, Gönyű és az Ipoly-torok között 8-12 cm/km, innen Paksig 7-10 cm/km, Paks alatt pedig kb. 5 cm/km. A Duna torkolatánál – amelyet Duna-deltának is szokás nevezni – már szinte állóvízzé alakul, lerakja az összes hordalékát, ezáltal egyre nagyobb területet vesz el a tengertől. A Duna-delta három ágra (Kilia-ág, Sulinai-ág, Szent-György-ág) tagozódik.

A Duna szélessége, mélysége és sebessége a szakaszokon nagyban különbözik egymástól. A Duna szélességét illetően megfigyelhető egyfajta növekvő tendencia:

Ingolstadt-nál a folyó 102 méter széles, a Széchenyi lánchídnál 350 méter, Zimonynál már eléri az 1300 métert, míg a Vaskapunál akár 15 kilométer széles is lehet. A szélességgel ellentétesen alakul a víz mélysége: míg a Kazán-szorosban a 75 métert is meghaladja, addig a budapesti szakaszon 3-10 méter közötti. A mélységnek megfelelően a vízsebesség is növekszik. A Vaskapunál a sebesség eléri az 5 m/s-ot, az egyenletesebb területeken 1,1-1,2 m/s körül alakul, a felső szakaszon 1,5-3 m/s közötti, a Duna-delta környékén pedig szinte alig mozog a folyó.

A Duna vízszintje nem állandó, és ezt különösen befolyásolja az évente kétszer jelentkező szabályos árvíz: a tavaszi jeges árvíz és a kora nyári zöldár. Jelentősebben az alpi hó elolvadásakor emelkedik meg a vízszint. Ezek az áradások másként érintik a Duna különböző szakaszait. Azokon a részeken, ahol az ártér kisebb, mint például a felső szakaszokon, jóval nagyobb áradások lehetnek, mint a folyó alsó szakaszain. Viszont a nagyobb esés miatt az ár hamarabb is vonul le, ellentétben az lenti szakasszal, ahol hosszú ideig is eltarthat. A Duna árvizei viszonylag gyors lefolyásúak. A forrásvidéken kialakuló árhullámok 2-9 nap alatt érik el országunkat, 7-10 nap alatt hagyják el hazánkat, és kb. 3 hét alatt el is érik a tengert.

A horgászok által igen kedvelt folyó halállománya is függ a vízjárástól, a meder és a part viszonyától, továbbá természetesen attól, hogy az adott halfajok életkörülményeinek mennyire felelnek meg az adottságok. A Dunában 52 dunai halfaj él, amelyek közül a legjellemzőbb a ponty, a csuka, a lesőharcsa, a rózsás márna, a dévérkeszeg, a kárász, a szivárványos ökle, a csapó sügér és a fogas süllő. Néhány helyen kecsege is fogható. A Fekete-tengerbe ömlő folyóra jellemző még a kősüllő, a bagolykeszeg, a tarka géb és a pajzsoshasú pikó. A fehérhalak közül megtalálható itt a jász és a paduc is. A Duna egyedi halfajai a dunai galóca és a selymes durbincs.

Kapcsolódó cikkek:

A Duna – Európa kék szalagja 2.rész

A Duna – Európa kék szalagja 3.rész